Jobban teszi az ember, ha odafigyel a biztosítására

Érdekes dolgokat tudhat meg az ember, ha odafigyel mások beszélgetéseire. Persze itt most nem azt értem, hogy állandóan kagylózni kell és hallgatózni, mert egyrészt nem is illendő, másrészt bele is lehet csavarodni, ha folyton olyasmikre figyelsz, amihez semmi közöd. Az ilyesmit hagyjuk csak meg a kíváncsi vénasszonyoknak. Viszont néha kimondottan jól jön, ha nem bedugott füllel mászkálunk, utazunk, hiszen egy csomó információt elmulaszthatunk azzal, ha bezárkózunk.Legutóbb például a fültanúja voltam egy beszélgetésnek, aminek a témája a lakásbiztosítások voltak, azon belül is azok korszerűtlenné válása. Voltaképpen ennek az elcsípett beszélgetésfoszlánynak köszönhetem, hogy később a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas oldalt megismertem egy munkatársam által, és új lakásbiztosításom lett.

Szóval a társalgók közül az egyik azt mesélte a másiknak, hogy valamilyen isteni sugallatnak köszönhetően hosszú évek múltán elővette a biztosítási kötvényét, és rájött, hogy voltaképpen ennél már sokkal jobbat is találhatna, kevesebb pénzért. Mint mesélte, a felmondás nem ment könnyen, mert még jócskán volt a megkezdett ciklusból, viszont kettőt fizetni nem volt se kedve, se forrása, így kénytelen volt megvárni, míg eljött a felmondási időszak. Viszont amit kötött, az valószínűleg újabb évekre meg fog felelni az igényeinek. Ez elindított nálam egy gondolatmenetet, hiszen megvolt már jó néhány éve, hogy én a lakásbiztosításomat kötöttem, nekem is ideje lenne rákukkantani.

Hazaérve kértem a feleségemet, hogy segítsen megkeresni a papírokat. Beletelt egy órába, mire mindent kiforgattunk, de végül csak meglettek. Kiderült, hogy mostanra nagyon előnytelenné vált, és sokkal többet fizetünk sokkal kevesebbért. Kicsit szégyelltem magam, hogy előbb nem jutott eszembe ilyesmi, mivel ez az egy lakásunk van, és ha ezzel történik valami, akkor mehetünk a híd alá újsággal takarózni. Másnap a munkában egy munkatársam segítségét kértem, aki egyszerűen zseni, ha valamit az interneten kell megtalálni. Grafikus vagyok egy weboldalakat készítő cégnél, így nekem nincs akkora rálátásom a dolgokra, legfeljebb a különböző dizájnok miatt szoktam kutatni. Az emlegetett fejlesztő azonban olyan, mint a kopó: ha egyszer szagot fog, akkor nem nyugszik, amíg meg nem találja. Végül a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas oldalra is ő akadt rá, és továbbította nekem.

Egy email érkezett tőle a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas linkkel, és azzal a szöveggel, hogy ez egy igazán megbízható biztosító társaság, ár-érték arányban őket javasolja, nem a gigantikus, multinacionális vállalatokat. Ebben igaza is lehetett, mert amikor megnéztem a küldött oldalt, akkor egy sokkal szimpatikusabb felülettel találkoztam, mint a sok művi, mesterkélt nagy cégeknél. Az ajánlatuk alapján agyon is megfelelt az igényeimnek a kínált lakásbiztosítás, szóval a nejemnek is továbbítottam a https://www.pannonsafe.hu/termekek/lakasbiztositas oldalt, nézze át ő is, és megbeszéljük. Este leültünk, és kiveséztük a látottakat, olvasottakat. Mindketten azon a véleményen voltunk, hogy csakis ez lehet az ideális választás, úgyhogy nem is keresgéltünk tovább. A réginek amúgy is közeledett az évfordulója, úgyhogy még időben kezdtünk el intézkedni. Meglátásom szerint jól döntünk, és ezzel egy időre ismét le lesz tudva egy sarkalatos kérdés.