A nyomtatott irodalom fontossága

Már egészen kicsi koromtól kezdve lehet azt mondani, hogy minden túlzás nélkül falom a könyveket. Nagyon szerettem azt az érzést, hogy a sajátom mellett valaki más életét is megélhetem, és a képzeletem segítségével olyan tájakat járhatok be, amiket azelőtt sosem. Édesanyám szerettette meg az olvasást, aki egy pécsi nagypolgári családból származott. A nagypapámnak mindig is nagyon fontos volt, hogy minden gyereke tanult, művelt legyen. Így aztán anyukám nem követte nagymamám családjának mintáját, ahol a nők nem tanultak tovább, hanem háztartásbeli feleségek lettek. Magas iskolákat végzett és folyamatosan képezte magát, mindig azt vallotta, hogy a jó pap is holtig tanul. Én magam is igyekszem e mottó szerint élni az életemet.

Amikor bejöttek a forgalomba a digitális eszközök, egyre többet kezdtünk azokon a felületeken olvasni, irodalmat fogyasztani. Persze ez egy nagyon jó dolog, de anyukám figyelmeztetett, hogy ha csak a képernyőt bámulva olvasom ezeket a remekműveket, akkor elveszik az egésznek nem csak az értéke, hanem a hangulata is. Azt javasolta, hogy amit az interneten találok, legalább nyomtassam ki, hogy hasonló érzésem legyen, mintha egy igazi könyvet fognék a kezemben. Meg is fogadtam, elkezdtem kézzelfogható formába kinyomtatni ezeket a műveket, és valóban merőben más érzés volt így az egész. Eleinte a szomszédunkba jártam nyomtatni, azonban egy idő után kezdtem magam kellemetlenül érezni. Ekkor született meg bennem az elhatározás, hogy veszek egy saját nyomtatót.

Meg is találtam a megfelelő darabot, már csak toner kellett bele ahhoz, hogy működjön rendesen. Igen ám, de itt meg voltam lőve. Nem tudtam, hogy azt honnan, melyik boltból kellene szereznem. Szerencsére ekkor az egyik barátom a segítségemre sietett, és ajánlott egy weboldalt, még pedig a https://nyomtatoalkatresz.hu/toner honlapját. Őszintén eleinte kissé szkeptikus voltam az egésszel kapcsolatban, mert még nem hallottam olyanról, hogy internetről rendelt toner. Igazából mivel nem tudtam, hol kellene elkezdenem a keresést, és ez egy jó kiinduló pontnak tűnt, így hát úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt.

Az első dolog, ami feltűnt, az az volt, hogy milyen sok lehetőség közül lehet választani. Szinte lehetetlennek tartottam, hogy van olyan, aki itt ne találná meg azt, amit keres. Ki is választottam egy HP nyomtatóba való tonert, mert nekem ilyenre volt szükségem. Pontosabban a HP Color LaserJet 1500 tonerjét, ami egy utángyártott termék. Ez egy fekete színű darab volt, melyre volt egy év garancia. Ennek nagyon örültem, mert egy év hosszú idő, ki tudja, mi történik azalatt a megrendelt termékkel. Az ára ugyan nem volt olyan kedvező, mint amilyet szerettem volna, de hát az élet nem kívánságműsor.

A másik pozitív dolog volt, hogy a weboldalról a megrendelt tonert a vállalat ingyenesen kiszállította. Én magam is az a tipikus fogyasztó vagyok, mint szerintem sokan mások, hogy képes az online “kosarát” telepakolni mindenféle dologgal, aztán a végösszeg kifizetése előtt meglátván a szállítási költséget, az egészet kitörli. Nem egy alkalommal fordult már elő velem ilyen, de azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Ettől viszont ez esetben nem kellett tartanom, mert nem kellett pluszban fizetni azért, hogy kiszállítsák a toneremet.

A termék megjelölése háromféle módon történhet attól függően, hogy mennyire dolgozta fel a webáruház a megrendelést. A zöld pipa azt jelenti, hogy ha munkanapokon délig beérkezik a rendelés, akkor azt a tulajdonos a következő munkanapon reggel 8 és délután 5 óra között megkapja. Azon a napon, amikor a kiszállítás történik, a futárszolgálat küld egy pontosabb időintervallumot, rendszerint 3 órásat, hogy pontosan mikor várható a kiszállítás. Ez tartalmazza a kiszállító sofőr telefonszámát is.

Hogyha a rendelésnél egy ciánkék pipa jelenik meg, akkor a termék 1 és 4 munkanap között kerül valamikor kiszállításra. Persze ezt nem kell kőbe vésettnek tekinteni, mert változhat. Azonban erről a lehető legrövidebb időn belül visszaigazolást kap a megrendelő, hogy pontosan mikor is kaphatja meg a megrendelt tonert.

Narancssárga homokóra esetén szintén a lehető legrövidebb időn belüli visszajelzésre kell számítani. Lényeges információ, hogy gyakran azokat a termékeket is, amelyek mellett egy ilyen narancssárga homokóra jelent meg, egy napon belül tudja szállítani a vállalat, így érdemes sok esetben érdeklődni. Elmondhatom, hogy teljesen meg voltam elégedve a választott szolgáltatással. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen körülményesnek tűnő dolog, mint egy toner beszerzése, ennyire könnyen meg tud majd oldódni. Rövid idő alatt kézhez kaptam a megrendelésem, így nem kellett sokat várnom ahhoz, hogy az irodalmi műveket végre saját magamnak nyomtathassam ki.