Szívbetegek beszélgető fóruma: az új weboldalam.

Weboldalt sok féle apropóból készíthet az ember. Népszerűsíthet valamit, vagy árulhat rajta keresztül, tele van az internet blogokkal, meg életvezetési tanácsokkal, vagy csak egyszerűen bugyuta tartalmakkal.

Én is készíttettem egyet a minap, és azt is megmondom, mi az oka.

Nem olyan régen diagnosztizáltak nálam egy szívbetegséget, amitől nagyon megijedtem. Van az a pont, mikor az ember ül az orvosnál, és látja, hogy baj van, de saját magát nyugtatja, és mikor a doki kimondja, mi a helyzet, az ember kifogásokat keres, mint ha meg lehetne győzni az ellenkezőjéről az orvost, pedig csak tényeket közöl. Hiába tagadjuk, vagy vitatjuk az „ítéletet”, amit kimond, az úgy van, és nekünk csak annyi a feladatunk, hogy kezeljük a helyzetet. Nekem most kezelnem kell a helyzetet, és meg kell oldanom, hogy teljes életet tudjak élni a betegségem mellett.

És nem csak azt döntöttem el, hogy én magamért, a normális életemért mindent megteszek, de szeretnék segíteni azoknak, akik egy cipőben járnak velem. Éppen ezért jött létre a weboldalam, ahol azt szeretném, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat és segítsünk egymásnak átlendülni a nehezebb időszakokon.

Az első bejegyzésem például arról szólt, hogy nekem az elején nagyon megterhelő volt a gyógyszerek beszerzése. Nem szeretek gyógyszertárba járni, legtöbbször se időm, se energiám nincs ahhoz, hogy ott álljak sorban. A munka, a sport és a háztartás vezetése mellet, néhány perc is aranyat ér az embernek, és ha valahol időt tudunk megtakarítani, hát takarítsuk meg.

Rábukkantam egy online patikára, ahonnan otthonról, néhány kattintással be tudom szerezni a gyógyszereimet. Ha kérdésem támadna, akkor van ott is, kinek feltegyem, és nem jelent plusz költséget sem, hiszen 10 000 Ft felett a szállítás is ingyenes.

Szerencsére nekem sok mindent nem kell szednem, amit kell, az is nagyrészt vitamin, és ami nagyon fontos, a Panangin Forte. De ezekből is hamar összejön az a mennyiség, ami az ingyenes szállítást biztosítja, ha mégsem, akkor rendelek többet, és le van a gond egy időre.

A bejegyzéshez nagyon sok hozzászólás születet. Sokan nem tudták, hogy interneten lehet gyógyszert rendelni, és akinek a betegsége kicsit súlyosabb, és fizikailag is megterhelő önmaga ellátása, annak nagyon nagy segítség, hogy egy lépést sem kell tenni, vagy nem kell megkérni a családot, barátokat, ismerősöket, hogy segítsenek, hanem maga tudja intézni a gyógyszereket.

Szóval így indult el ez a kezdeményezés, és remélem, hosszú távon, nagy sikerrel tudjuk segíteni egymást ebben a bajban ötletekkel, vagy tényleg, csak lelki támogatással is. Bár jó esetben, egy ilyen helyzetben mindenkit támogat a környezete, de igazán csak az érti meg, hogy mit élünk át, aki benne van, aki ugyan azon megy keresztül, ugyan azoktól a problémáktól szenved.

Én hiszem és tudom, hogy az összetartásnak és a szeretetnek nagyon nagy ereje van, és akár gyógyíthat is, ha a hozzáállásunk változik a pozitív irány felé. Fontos a kitartás, és a pozitív életszemlélet, ezért ezeket az igéket is szeretném hirdetni ezen az oldalon. Tervezem továbbá, hogy a későbbiekben csinálunk majd közös programokat, kirándulásokat, előadásokat, ahol ezek az emberek nem csak a virtuális térben, de személyesen is megoszthatják egymással tapasztalataikat, és adhatnak egymásnak. Hogy mit adhatunk, mi szívbetegek? Ha csak egy mosolyt is, néha az is többet segít ezer szónál.

panangin forte
panangin forte