Autó diagnosztika, ami több, mint a hibakód olvasás

Bár a munkám az otthonomhoz köt leginkább, azért néha nekem is autóba kell ülnöm és kimozdulni. Jó dolog a weboldal készítés, mert kreatív munka és sokszor sikeres vállalkozások indulásának asszisztálhatok a történetük legelején. Ez egy klassz dolog. Azonban az is igaz, hogy ez bizonyos mértékű elszigetelődéssel jár, hiszen az ember otthonról dolgozik, leginkább egyedül és ez magával hozza azt a bizonyos vállalkozói magányt, ami néha nem egyszerű dolog. Így amikor végre kocsiba ülök és társaságba indulok, akkor már nagyon várja a lelkem, hogy emberek vegyenek körül. És egy kicsit rosszul tud esni, amikor kigyullad valami ismeretlen visszajelző a műszerfalon… Szerencsére van a közelemben egy olyan műhely, ahol van autó diagnosztika, így a megoldás nincs messze a lakóhelyemtől.

A Méta Autószerviz van a szomszédságomban, ide szoktam járni az éves átnézést illetően is, úgyhogy nem idegen a hely. Viszont az a helyzet, hogy az autó diagnosztika kapcsán még nincs tapasztalatom, de amit a honlapjukon megtaláltam a témával kapcsolatosan, az szimpatikus. Itt ugyanis nemcsak odáig terjed ez az átvizsgálás, hogy kiolvassák a hibakódot, hanem meg is tudják oldani az ezzel kapcsolatos problémát. Bár nem vagyok hozzáértő, ez nagyon sokrétű lehet. A metaautoszerviz.hu-n pontosan azt emelik ki, hogy náluk az egyszerű hibakód kiolvasáson túl azt is meg tudják oldani, hogy felprogramozzanak új alkatrészeket és összekapcsolják a már meglévő elemekkel. Ezen kívül pedig van számos egyéb tipikus hiba, amiket egy hagyományos diagnosztikai berendezéssel nem feltétlenül lehet felderíteni, vagy megoldani. A Méta Autószerviz diagnosztikai műszere azonban alkalmas arra, hogy akár ezeket a területeket is orvosolni tudja. Tipikusan ilyen lehet a motortéri-és az utastéri áramellátás, a tetőablakok és napfénytetők hibái, illetve az ajtóvezérlő modulok hibái.

autó diagnosztika

Maga a folyamat meglehetősen egyszerű, mert rákötik a műszert az autóra és az megmondja, hogy mivel van gond. Fontos kérdés, hogy milyen autókat lehet vinni a Métához: egyszerű a válasz, mert bármilyen autót, ami az amerikai, koreai, vagy európai piacon megfordul. Ez azért valószínűleg lefedi az itthon szaladgáló autók 99%-át. Ami pedig az árazást illeti, az autó diagnosztika elég jól megfogható dolog. Magának a hibakód kiolvasásának – mivel nagyon hasonló folyamatról van szó minden autónál, ezért – fix díja van. Ezt azoknak tanácsolják, akik mondjuk a műszaki vizsgára készítik az autót és szeretnének biztosra menni. Azonban ha konkrét probléma van, aminek utána kell menni, az egy kicsit bonyolít a helyzeten és nagyon eltérő megoldásokat igényelhet a dolog, ezért óradíjban kell érte fizetni.

A lényeg talán annyi, hogyha egy megbízható műhelyt kerestek, ahol nem idegen szó az autó diagnosztika, akkor a Méta Autószervizhez érdemes begurulni. Előtte pedig mindent megtudhattok a metaautoszerviz.hu oldalról, ami szakma, nem szakma és ár.